Az ablakom előtt

Az ablakom előtt, lent az utcán, időnként megjelenni látom az Istent.

Pár napja görnyedt hátú, púpos öregasszony képében jött, piros vödörből piros tulipánokat locsolt. Érdekes, addig fel sem tűnt nekem, hogy a szemközti háztömb tövében megbújik egy aprócska kert, hasonló, mint amilyent nagyapám is szeretettel gondozott a házuk előtt, a ’70-es években, gyermekkoromban. Most ez a néni bottal és nehezen mozgott, göcsörtös kezével nehezen tartotta a műanyag vödröt, és lassan, komótosan hajolt, hogy a víz odafolyjon, ahová szánta. Aztán botjára támaszkodva, szemét még a kertecskén legeltetve, bement a társasház kapuján.

Ma egy fura kisfiú képében érkezett az Isten. Talán azt mondanád rá, nem normális. Talán nem az, az átlaghoz képest. Ő is másképpen mozgott, mint a dolguk után siető, fontos ügyeket azonnal intéző emberek többsége. Három szatyor volt nála, egyiket ledobta a fűre, a másik kettőt a kezében szorongatta. Italos fémdobozok voltak egyikben, apró szemetet gyűjtött a másikba. Nem lehetett több 12 évesnél, inkább kevesebb. Szépen minden, fű között lapuló szemetet felszedett, apró, sietős, szögletes mozdulatokkal. Aztán továbbvitte mindenét, egy újabb, pici, füves parcellára, és ott is feltakarította mások szemetét. Mire két nagyobb jármű elhaladt az utcán, már ő is elillant.

Én pedig maradtam a felvillanyozó, ámulatba ejtő és nagy békességet adó érzéssel: hogy láttam az Istent az anyagban…

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva