Feltámadó élet – a Kos jegye

A múlt heti havazós tavaszkezdet után, immár a Húsvét előtti Nagyhét szombatján, most már tavasziasabb időjárásban ismerkedjünk meg ezzel az időminőséggel, amelyben most élünk. A jegyekről rendkívül beszédesen szól az, hogy a bolygók bennük „hogyan érzik magukat”. A Kosban uralkodik a Mars, emelt helyzetben van a Nap, esésben a Szaturnusz, száműzött a Vénusz. Akkor mit is mondhatunk Zodiákus első jegyéről általánosságban, hogy megértsük a jelképiségét?

Feltámadó élet - a Kos jegyeA március 20-tól április 20-ig tartó hetekben, amíg a Nap a Kos jegyében jár, addig a klasszikus nyugati asztrológia szerint, az időbélyeg legfőbb jellemzője a dinamizmus, a kiáradás, a nyughatatlanság, a hódítás, a tobzódás, a robbanó energia, az erő(szak) dominanciája, a győzelem, a vakmerőséget súroló bátorság. Az újjászületés, feltámadás, kezdet ereje, bizalma, naivitása, törtetése, buzgalma, hite. Már nem kedvez a helyzet a várakozásnak, a nyugalomnak, a visszafogottságnak, a szabályozottságnak, a türelemnek. Most hajlamosak vagyunk nagyívű átrendezéseken, alapos változtatásokon hirtelen átesni, a részletek majd később kötnek le. Előbb a mindent felforgató, megújító, kitakarító tavaszi forgószél jöjjön. Persze ez legtöbbször és leginkább csak a képzeletünkben zajlik, és mire valaminek neki is fognánk külső szinten is, addigra ellobbant a lángja az akaratunknak, és lehet, hogy ugyanúgy elfáradtunk az elképzelésbe, mintha tényleg megtettük volna a hatalmas átalakítást. Persze, hogy ilyenkor van az ideje a tavaszi nagytakarításnak, a fény, a feltámadás ünneplésének, a tavaszünnep megülésének – és érthető a tavaszi fáradtság is… 🙂

Most, 2018-ban az aktuális energiák kicsit másképp színezik a fent leírt általános, tavaszkezdő képet. Most a kirobbanó energiák visszafogottabbak, a lüktetés lassabb, megfontoltabb. Mint a múlt heti bejegyzésben írtam, éppen most, Húsvét vasárnapján és Locsolóhétfőn  a Kos jegyét uraló, a dinamizmust, a tetterőt, az akaratot jelképező Mars pontos együttállásban van a Szaturnusszal a Bak jegyében. A Bak Szaturnusz pedig nem tűri a hebrencskedést, a szétszórt, túlzó, impulzív energiát, és most még az ezért felelős Marsot is megregulázza. Hatalmas energiáját irányba állítja, és a cél így elérhetővé válik.

Jót tesz ez nekünk, bár sokan panaszolják a megkésett tavaszt és a lankadó erőt. Nagyon nagy esélyt ad ez a csillagállás, hogy amit eddig még mindig nem kerestünk meg magunkban, amit eddig még mindig nem akartunk vagy tudtunk meglátni önmagunkban, azt megtaláljuk. Lehet, hogy ez egy helytálló kérdés, lehet hogy az érvényes válasz, lehet, hogy érzés, lehet, hogy cél, lehet, hogy erőforrás, lehet, hogy elköteleződés, kinek-kinek az, amiben elakadása van – valószínűleg évek óta.

Idén Húsvétkor úgy alakítja az Asztrokottát a a Legnagyobb Zeneszerző, hogy a feltámadás, az újjászületés minél többünknél belsőleg is megtörténhessen, nem csak a természetben vagy a hagyományok ápolásában. Áldott, boldog Húsvéti Ünnepeket!

Tarts velem, kerülj közelebb ÉNMAGodhoz, hogy az lehess, aki lehetnél, azt élhesd, amit élhetnél azzá válhass, aki már most is, mélyen ott legbelül vagy.

Minden lény javára!
Minden lény javára!

Tájékoztató információk:

Egyéni konzultációra várlak, ha valamilyen kérdésed, problémád, elakadásod van. Helyzettel, másokkal, önmagaddal kapcsolatban. Online vagy személyes jelenléttel. Ha most kell a megoldás, a tisztánlátás, hogy mit mond az idők szava.

Asztrológiai alapú önismeretben mélyedj el te magad is – meggyőződésem szerint az egyetlen pontos és teljes tükör – a születési időpont ismeretében. Most kell energiát fektetned a valós önismeretedbe, amikor van rá kapacitásod, mert nem vagy slamasztikában. Elérhető online és személyes, egyéni és csoportos formában.

Thai masszázs rajongó vagy? Gyakorlója akarsz lenni? Ha a tényleges jártasság elérése motivál, keress meg.

Csatlakozhatsz a Tudathang: életre hangoló FB-csoporthoz, amelyben heti élő videós bejelentkezés során az aktuális bolygómozgások, gondolatok, időszerűségek kapnak helyet. Röviden és bármikor visszanézhető módon: https://www.facebook.com/groups/tudathang.

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.