Források

Erre az oldalra összegyűjtöttem a legfontosabbnak tartott tanulmányaimat, szakmai képzettségem alapköveit.

Alapképzettségem szerint pedagógus vagyok: a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben szereztem óvónői és tanítónői képesítést, utána a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen magyar-olasz szakos tanárként diplomáztam. Innen a szegedi, akkor még József Attila Tudományegyetemre (ma: Szegedi Tudományegyetem) vezetett az utam, ahol három éves doktori képzésre jártam olasz irodalomtudomány és komparatisztika szakon, PhD témám Umberto Eco szemiotikai munkássága volt. Ezek az évek, ezek a tanulmányok képezik azt a szilárd alapot, amelyre a későbbiekben a további érdeklődésemnek megfelelően építhettem újabb szinteket.

Kiváló minősítésű oklevelet szereztem a Baktay Ervin Asztrológiai Intézetben, ahol 4 éves képzés keretében sajátítottam el a klasszikus nyugati asztrológiát. Legfőbb eszköz a kezemben a mai napig, olyan tudás, amelyet szívem szerint mindenkinek átadnék, aki belátja hasznosságát. Éppen ezért oktatom a saját tananyagom alapján, amelyet Asztrokottának neveztem el.

Dr. Hamernek az öt biológiai természettörvényről szóló felfedezésével és a rá épülő Szakrális Orvostudományával (más néven: Újmedicina, Germán Gyógytudomány, GNM) először Barnai Roberto biologika kurzusain (alap, haladó, konzulens, születés-tréning) ismerkedtem meg. Ilyen irányú további tanulmányaimat a Hamer doktor felhatalmazásával működő Csákvári Eszternél és Helmuth Pilharnál folytattam, folytatom és mélyítem el. Az asztrológia mellett ezt a tudást tartom a legfontosabbnak, ami a mindennapi élethez mindenkinek szükséges és hasznos.

A Recall Healing eszköztárával és tudásával a módszeregyüttes megalkotójánál, Gilbert Renaud-nál találkoztam a különféle tréningeken (RH 1, 2, 3, Párkapcsolati kurzus, Szimbólumok és álmok kurzus, workshopok, eszköztár). Ezekkel a kurzusokkal részben visszanyúltam a korábbi pszichológiai tanulmányaimhoz, másrészt hatalmasat fejlődött is a korábbi tudásom, rengeteg hasznos dologgal gazdagodtam, ami az emberi psziché és a test működését, egészségét vagy épp kibillent állapotát illeti. Felidéződött Freud és Jung jelentősége, és itt ismertem meg olyan jelenlegi és közelmúltbeli kiváló lélekkutatók és tudósok nevét és munkásságát, mint Marc Fréchet, Anne Ancelin Schützenberger, Rupert Sheldrake. Ezek az ismeretek aztán újabb irányokba indítottak, nagyon gyümölcsözőnek bizonyulnak a mai napig.

A thai masszázsokat (tradicionális, talp és olajos) és a thai jógát az itthoni alapozás után a thaiföldi Chiang Mai-ban az  Old Medicine Hospital-ban, és a The School of Massage for Health nevű iskolában tanultam.  Neves (Pichet Boonthumme) és kevésbé ismert szakemberekhez is eljártam a test és energiarendszerének jobb megértése érdekében. Ezekkel a tanulmányokkal is 4 évig foglalkoztam nagyon intenzíven. 2007 óta mindezeket oktatom is, saját, praktikusan és célszerűen kidolgozott jegyzeteket készítettem mindegyikhez, hogy megkönnyítsem az anyagnak a gyakorlati és elméleti átadását a tanfolyamokon. (Yumeiho masszázst is tanultam Paulics Pétertől és Lampért Róberttől, akiket igen nagyra tartok úgy szakmailag, mint emberileg, azonban a yumeiho japán stílusa nem találkozik az én habitusommal, így nem mélyültem el mélyebben ennek művészetében.)

A thai masszázsokkal párhuzamosan elsajátítottam továbbá a Rosemary Wallace  vonalába tartozó integrál kranioszakrális biodinamika kezelési módszerét, itthoni oktatóm Tar Zsolt volt. Nagy boldogsággal tölt el, hogy személyesen Rosemary-vel is megtapasztalhattam tanfolyamának légkörét, oktatási módszerét, nem utolsó sorban az ő személyes varázsát. Bár csak kíváncsiságból vágtam bele ezekbe a tanulmányokba, végül magam is meglepődtem a módszer hatékonyságán. Mivel kiváló kiegészítője tud lenni a thai masszázsnak is, kidolgoztam egy egynapos kurzust azoknak, akik szeretnék megismerni a leghatékonyabb fogásokat, de nem akarnak elmélyedni a teljes rendszerben.

Hosszú és kitartó keresés után találtam rá Havasi András iskolájára és a hosszú lépéses Yang-stílusú tai chi-ra. Itt pusztakezes, kard, szablya formákkal ismerkedtem, valamint a taoista világnézettel. Itt tanultam a Bian csikungot is, amelyről úgy vélem, hogy  az elfoglalt, nyugati ember számára könnyen elsajátítható és hatékony öngyógyító mozgásrendszer, ezért ahol lehet, beépítem a foglalkozásokba.

Hivatásomnak tekintem a tudás megszerzését, feldolgozását, megtapasztalását és továbbadását. Hálás vagyok felmenőimnek, jelenlegi családomnak, önmagamnak és minden formáló erőnek, hogy örömmel és élvezettel tanulok a mai napig, és hogy újra meg újra motivációt érzek az ismeretek és tapasztalatok megosztására.

 

Hozzászólások lezárva