Kisbaba te is voltál

A legtöbb anyának vannak rossz élményei, keserű, kínzó órákról emlékei a szüléssel kapcsolatban. Azonban ezt igyekeznek elfelejteni a túlélés érdekében, és mert az életellenes helyzetek átélése révén bizony, az ember szociálisan érzéketlenebbé válik. És hát kisbaba te is voltál, vajon min mentél át?

Nem szabadna így lennie! Nem szabadna elfelejtenünk, hogy amikor a kisbabánk született, miről tudtuk pontosan, hogy hogyan lett volna jól. Képviselni kellene a felismeréseket, hogy a dolgok ne a rossz mintában ismétlődjenek.

A saját élményeinket pedig fel kell dolgoznunk. Önmagunk és gyermekünk érdekében nem szabad eltemetnünk a fájó emlékeket, és e temető feletti elkeseredett helytállásban élnünk az életet.

A fogantatás, várandóság, szülés, kismamaság idejében történtek feldolgozásáról, megértéséről, megbocsátásáról, elfogadásáról, elengedéséről, új utak nyílásáról szól a Tudathang műhelyfoglalkozása, a Gyökerek és szárnyak: újratervezés.

A Bábakalács születésház oldalán olvashatod az alábbi sorokat. Átvettem, nézd meg, érint-e téged?

“18ezer kedvelés, egyetlen síró vagy dühös fej sem a tegnapi „cukiságbombára”,a karcagi mikulásbébikre. Az ország egy emberként tapsikol, hogy milyen édesek, miközben a múltszázadból maradt zsúrkocsin kitolják az újszülötteket és a kamera ráközelít egy kétségbeesve ordító kisbabára, amit a rákevert karácsonyi dallam sem tud feledtetni. Egy másik próbálja leadni a veleszületett jeleket arra, hogy szopni szeretne, de nincsen, aki értelmezze a jeleket, mert az anyja sehol. A többiek stresszalvásba fordulva vagy teljes apátiában. Eszembe jut, hogy az 1950-es években tette fel először egy orvos azt a kérdést, hogy „vajon mit érez az újszülött” és ezzel forradalmat indított a szülészetben, csecsemőellátásban. Addig ugyanis azt gondolták, hogy az újszülött, csecsemő nem érez, ezért nem is lehet fájdalma, de ha esetleg mégis fájna neki valami, akkor azt úgy is elfelejti. Akkoriban fájdalomcsillapítás nélkül végeztek műtéteket a kicsiken. Minden bizonnyal egy-egy ilyen sikeres műtét után, elismerő cikkek jelentek meg orvosi lapokban, az orvosi kamara pedig hátba veregette az elkövetőket. A kisbabák pedig néhány hét apátiás sorvadás után meghaltak vagy ha életben maradtak is, sosem lettek egészésges felnőttek. A műtét sikerült a páciens meghalt. Csak miután Leboyer elkezdte vizsgálni a szülést a kisbaba szemszögéből és egyértelmű jeleket találta arra, hogy a kisbaba nagyon is érez és nagyon is tudja, hogy mit csinál és nagyon is van elképzelése arról, hogy nekünk mit kellene csinálni vele, akkor kapcsolták egyesek össze, hogy lehet, hogy amögött, hogy a sikeres műtétek ellenére meghaltak a babák, azért lehetett, mert mégis csak éreznek és sokkos állapotba kerültek a fájdalomtól, ami érte őket. Amikor erre rájöttek, akkor kezdtek változtatni azon a gyakorlaton, hogy fejjel lefelé lógatással és ütésekkel fogadják az újszülöttet a szülőszobán. Ennek 70 éve. Nagyon sok minden történt azóta. Nem csak rájöttünk, hogy a kisbaba nagyon is érez, sőt sokkal intezívebben érez, mint egy felnőtt és ezt műszerekkel is tudjuk mérni. Azt is tudjuk már, hogy neki nincsenek még túlélési módszerei, mint nekünk: nem tudja arra a kis időre „összeszorítani a fogát”. Nem csak, mert nincsen foga. Hanem mert nincsen fogalma az időről, nem tudja, hogy ami van, nem tart örökké, hogy utána is lesz majd valami, nem tud még ebben reménykedni. Ha fáj, akkor itt és most vége van a világnak és nincsenek még differenciált érzések, MINDEN FÁJ, ami nem felel meg az igényeinek. Az, ha még nincs itt a „9 órás szoptatás” ideje. Az, ha fényt még nem látott szemeibe világít a neon, de leginkább az, ha az egyetlen biztonsága, a túlélésének a záloga nincsen „szagtávolban”, hiszen az újszülött elsődlegesen a szaglásával tájékozódik. Azzal a csodás képeséggel születik, hogy felmásszon, rákapcsolódjon az anyukájára, magához kössön és kötődjön, annak érdekében, hogy gondoskodjon az anyukája róla, hiszen ez a túlélésének a záloga. Barbara Harper, világhírű bába néhány napja Budapesten így magyarázta ezt: olyan ez, mintha a wifi a kisbabánál lenne és annak a hatósugara nem lenne hosszabb, mint az anyukája karja. Ha ennél messzebb kerül az anyukájától, az anyukája nem tudja letölteni azokat az appokat, amik ahhoz kellenek, hogy szoros, érzelmileg stabil legyen közöttük a kapcsolat és az anya elég jó anya tudjon lenni anélkül, hogy ebbe beleszakadna. Azt is mesélte, hogy amikor egy olyan kórházba hívták vízbenszülés ügyben szakérteni, ahol olyan újszülőtt osztályt tartottak fenn, mint a karcagi (és még sok másik Magyarországon), akkor a mutatóújjával addig verte a főorvos orrát, amíg az meg nem ígérte, hogy megszünteti ezt az újszülött bántalmazást. Mert ez vitánfelül az. Egy évre rá visszament oda és meggyőződött arról, hogy valóban nincs már ez az elkülönítő. A világon több száz olyan kórház működik, ahol EGYÁLTALÁN NINCSEN ilyen helyiség. Ez az egyetlen módja ugyanis annak, hogy a rendszerszintű szeparációt megakadályozzuk.

Képzeljük el, hogy ennek a figyelemnek, amit ez a kedvességnek szánt újszülött bántalmazás kapott, az lesz a következménye, hogy jövő mikuláskor készül egy olyan kép, hogy azt a két szobát most már másra használják. Az egyiket mondjuk arra, hogy a frissen szült anyukáknak, akik természetesen ezekre az alkalmakra is a kisbabájukkal érkeznek, hasznos útmutatást adnak az igényszerinti szoptatáshoz az újszülött valódi igényeit, természetét figyelembe véve. Persze mindenkinek egyformán, nem csak külön pénzért. A másik szobában pedig egy közösségi termet alakítottak ki, ahol a csecsemősök és az orvosok közösen értékelhetik a napjukat, megbeszélhetik a gondjaikat, tanulhatnak egymástól, akár Mikulást is ünnepelhetnek, ha a kedvük úgy tartja. Lehet, ha megtapasztalják, hogy saját kollégáik is tisztelettel, méltósággal, figyelemmel bánnak velük, akkor legközelebb felismerik, hogy amit idén csináltak az újszülöttekkel az kicsit sem volt rendjén. Azért mert mi nem tépjük szét azt, aki elveszi a kicsinyünket, attól még ugyan olyan káros elvenni tőlünk is. Ezt legalább 70 éve tudjuk. Ideje, hogy a magyar újszülöttellátás megérkezzen a jelenbe.’

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva