Majmok, más állatfajták és emberek

Állatkertben???

Előre elnézést kérek az írás hangvételéért. Én kacsintós odamondónak szánom, amolyan király bolondja-szavaknak. Ha rossz kedvedben talál, inkább ne olvasd el. Érdekes, hogy még februárban írtam ezt a szösszenetet, csak akkor itt maradt vázlatként. Azóta sokkal-sokkal érvényesebb, ezért közzéteszem.

Az utóbbi hónapok, a legutóbbi hetek és különösen az utóbbi két hét sokunkban kérdőjeleket támaszthatott, gyakran érezhettük magunkat állatkertben – vagy érezhettünk állatkertet magunkban. 🙂

Hogy is van ez?

Jó, ha az önismeret megelőzi az önszeretetet, nehogy beképzelt majommá váljon az ember.

Az előbbi sorrendben jó eséllyel képesek vagyunk boldogságot tapasztalni, akár érzelmi lenteket élünk meg, akár érzelmi fenteket. Önismereti alapokon tudunk elfogadást gyakorolni az élet nehezebb helyzeteiben, elengedni a múló vagy haszontalan kapcsolatokat, dolgokat. Kellően megalapozott önismerettel nem válunk foglyaivá az áldozat és ragadozó, a mártír és bűnös kettős játszmájának, ezért bűntudatunk sem lesz.

Lesz viszont az életünkben sok-sok áldás és rengeteg hasznos tapasztalat, tanítás. Lesznek értékes, gazdagító emberi kapcsolataink, és ha párkapcsolat mellett döntünk, akkor valószínűleg igazi társat is találunk, illetve megtaláljuk egymást kölcsönösen. Lesznek igaz barátaink, gerincesek, akárcsak mi. Gerincesek, vagyis érettek, felelősségteljesek, döntésképesek, belátók, legfőképpen önmagukkal őszinték (ld. Szaturnusz tanításai, Asztrokotta 1 és 2 tanfolyamok).

És ha mégis önismeret nélkül dúl a self-love, akkor nyit a lelki-érzelmi állatkert. Aminek persze a valós állatokhoz vajmi kevés köze van, de néhány felületes jellemzőben azért találkoznak az így létrejövő lelki rezdülések és színes faunánk lakói.

Beképzelt majmok, szürke kisegerek, gyáva nyulak, rút kiskacsák, szelíd őzek vagy büdös borzok bármikor lehetünk, erőfeszítés nélkül, temperamentumunk, hajlamaink automatikus, öntudatlan megélése által.

Ahhoz azonban, hogy emelt fővel járó, tisztességes, nyílt szívű, és eszét a helyén tartó, egyenes jellemű emberek lehessünk, ahhoz ismernünk és elfogadnunk, szeretnünk és ápolnunk kell velünk született tulajdonságainkat, képességeinket, adottságainkat – és legfőképpen, tudatossá kell válnunk arra, akik vagyunk.

A mostani idők sürgetnek erre.

Senkinek nincs kiskapu. 🙂

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva