Pénz és szeretet?

A mai élő bejelentkezés során arról beszéltem, hogy – mint arra a klasszikus nyugati asztrológia rávilágít – a vénuszi minőség, tehát a szeretet, a harmónia, a békesség, no meg az értékeim, képességeim és a pénzem, ezek mind azon múlnak, hogy bennem megvan-e az elfogadás, a szeretet képessége, leginkább önmagammal kapcsolatban. Persze kb. 25 percben kifejtve árnyaltabb a dolog, ha érdekel, meg tudod nézni a Tudathang: életre hangoló csoportban, amit itt érsz el: https://www.facebook.com/groups/tudathang


Néhány perccel a bejelentkezés után jött egy üzenet, amelynek tartalmát és a rá adott válaszomat is közzé teszem itt, mert gyanítom, vannak még, akiket érint a téma, csak nem írtak.


Íme a levél
: „El vagyok keseredve a gondolatokon. Kiváló állásom volt, jól kerestem, aztán a nagy politikai változások, a gyerekekkel több év kihagyás, s aztán a férjem munkája engem teljesen lesöpört a palettáról. Sok éve nincs egy olyan munkám, amiből pénzt tudok keresni, hogy akár megéljek… annak idején nem is foglalkoztam önismerettel, nem tudtam, hogy elégedett vagyok magammal vagy sem, egyszerűen fiatal voltam és szárnyaltam. Minden tökéletes volt a munkámat illetően. S persze családot akartam, s a társkapcsolatban azzal vesződik az ember, kinek vagyok jó, kinek felelek meg, mert belédfojtják még a gondolataid is, ha nem jól szólsz, már magam sem tudom, milyen vagyok. S egyre többet ezzel foglalkozni, hogy milyen vagyok, elég jó-e..kinek az, kinek nem. S hogy még a fizetségem is ezen múljon, hát jól megtréfálnak a bolygók….”

És a válaszom, kiegészítve:

Látod, az élet akkor is telik, ha nem foglalkozuk vele. És amíg jól mennek a dolgok, miért is jutna eszünkbe, hogy reflektáljunk magunkra, arra, aki a helyzetekben van, a helyzetekre reagál.

De aztán jönnek rosszabb időszakok, mert előbb-utóbb csak jönnek, ez is törvényszerű, és már nem hoz eredményt, ha nem ismerkedtünk és barátkoztunk össze magunkkkal, azzal, aki eddig is és most is, ezután is befogad és reagál.

A bolygók az asztrológiában archetípusok. Vagyis sok-sok mindennek, teljes analógialáncoknak a jelképei. És hát igen, a Vénusz, a szeretet és harmónia archetípusa a pénznek, az ingó vagyonnak is a képviselője. Ha ezt tudod, az eszköz is lehet a kezedben, hogy a dolgaidat jobbra fordíthasd.

Az önismeret nem olyan nehéz, ha azzal a hozzáállással vagyunk, hogy az, aki most vagyok, az már van, létező. És ami van, azt szeretem. Vagy, ahogy mondani szoktuk: azt szeretem, ami van. Akkor is, ha jó napja van, akkor is, ha rossz. Akkor is, ha megdicsérhetem, akkor is, ha „hűha, ezt többet így ne” módon működött.

Nem mások véleményének kell megfelelni – bár bizonyos helyzetekben ez is lehet célszerű. De ami igazán számít, az az, hogy ismerd, elfogadd, szeresd azt, aki vagy.

Nem az számít, hogy elég jó vagy-e másnak, hanem az, hogy jó vagy-e magadhoz, magaddal! Ahogy a képen írja: Légy önmagad! Szeresd önmagad! Bizony, a pénz (az érték szimbolikus kifejezése) témája is ebbe a körbe tartozik. Kívánom, hogy hasznos felismeréseid legyenek és hogy szeresd, igazán szeresd magad!

Minden lény javára!
Minden lény javára!

Tájékoztató információk:

Egyéni konzultációra várlak, ha valamilyen kérdésed, problémád, elakadásod van. Helyzettel, másokkal, önmagaddal kapcsolatban. Online vagy személyes jelenléttel. Ha most kell a megoldás, a tisztánlátás, hogy mit mond az idők szava.

Asztrológiai alapú önismeretben mélyedj el te magad is – meggyőződésem szerint az egyetlen pontos és teljes tükör – a születési időpont ismeretében. Most kell energiát fektetned a valós önismeretedbe, amikor van rá kapacitásod, mert nem vagy slamasztikában. Elérhető online és személyes, egyéni és csoportos formában.

Thai masszázs rajongó vagy? Gyakorlója akarsz lenni? Ha a tényleges jártasság elérése motivál, keress meg.

Csatlakozhatsz a Tudathang: életre hangoló FB-csoporthoz, amelyben heti élő videós bejelentkezés során az aktuális bolygómozgások, gondolatok, időszerűségek kapnak helyet. Röviden és bármikor visszanézhető módon: https://www.facebook.com/groups/tudathang.

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.