Amikor a Hold kikerekedik a Rák jegyében, akkor a vele szemben járó Nap a Bak jegyében halad. Két kardinális jegyben járnak tehát fővilágosítóink akik az asztrokottánkban az énünk tudatos és tudattalan részét jelképezik. Földjegy és vízjegy ahonnan szembenéznek, a makacs ésszerűség és az áradó érzelmek helyeiről – és képzeljük el, hogy ki-ki mondja a magáét.
A Bak Nap azt hajtogatja, hogy az élethez keménység kell, kitartás és türelem valamint megfontolt, álhatatos munka. Csak a céltudatosság vezet eredményre, nem lehet tehát holmi mellékkörülményekkel foglalkozni, minden csipp-csupp témának figyelmet szentelni. Nyílegyenesen haladva lehet csak elérni valamit, ezért nem kellenek a mellékutak. Strukturáltság, rend, fegyelem! Érzelmek? Ugyan! Csak elterelő tévedések, nem szabad felülni nekik.
Ha belegondolsz, pont ez a hozzáállás segít abban, hogy átvészeljük a téli hideg napokat, a szürkeséget, a fagyosságot, a dermedt csendet: egyenesen átvágva ezeken valahogy csak megérkezünk a tavaszba, az ébredésbe, valahogy csak túljutunk a halálfuvallatos dermesztő télen.
A Rák jegyében uralmi pozícióban levő Hold sem hagyja magát, és tudattalanunk is teljes erővel száll szembe a tudatosan építgetett-szépítgetett személyiségrészünkkel. Azt mondja: úgy megkeményítetted magad, hamarosan eltörsz. Hát nem tűnik fel, hogy a mélybe eltemetett kisgyermek, aki voltál, aki hitt, remélt, szeretett, aki élt, most gúzsba kötve és félre dobva várja, hogy észrevedd? Ki szeressen téged, ha te nem? Ki gondoskodjon rólad, ha nem te magad? Ki ápoljon téged, ha nem te magad? Ki kötözi be a sebeidet, ki itatja fel a könnyeidet, ki vigasztal, ha nem te magad? Azt hiszed, csak az számít, hogy minden a maga rendjében legyen és haladjon? Az számít valóban, de nem feledkezz meg arról, hogy miközben az életed telik és a dolgodat teszed, érzel is. Az érzéseid pont olyan fontosak és meghatározók, mint a tetteid. Nemcsak megmaradnod fontos, hanem élettel telve megmaradnod.
Másképpen mi értelme az egésznek? Másképpen hogyan veszel észre másokat és a bennük is rejlő egykori gyermeket, aki vár, remél, szeret(ne)?
Vigyázzunk, ne hagyjuk meghalni magunkban a bizakodó, a csodában hivő gyermeket, aki anyja – most már a felnőtt énünk – oltalmában biztosítja az életünk során a melegséget, a szépség észrevételét, az indulások bizakodását, a célba érések bizonyosságát. Forduljunk minden nap gyengéd szeretettel felé, hiszen így válik lehetővé, hogy puszta létezés helyett áramoljon, vibráljon bennünk az élet!
Követem