Szabadon: remény és félelem nélkül

Tapasztaltál már olyan perceket, órákat, napokat, esetleg heteket, hónapokat, amikor olyan szemlélettel tudsz élni, amely azt mutatja számodra, hogy minden úgy tökéletes, ahogy van? Minden, ami történik, ami felmerül, ami megjelenik, az pont akkor, pont úgy, pont annyiban tökéletes, ahogy éppen van? Hogy a lét olyan, mint egy csoda, hiszen a kérdések már azelőtt választ kapnak, hogy feltennéd őket? A megjelenő bizonytalánságok eloszlanak és megerősítést nyersz még azelőtt, hogy átadnád magad a tépelődésnek? Hogy minden világos, egyszerű, mindennek értelme van, minden jelentőségteljes, és egy sejtszinten érzékelhető boldogság jár át? Mindez tiszta tudattal, éberen és a tudatod ellazult, de nem széteső, fókuszált, de nem feszült állapotában.

Szabadon: remény és félelem nélkülHa tapasztaltál már ilyent, akkor benned is megvan annak az íznek a zamata, ami számomra kristálytisztán és ragyogóan jelen volt 2018 utolsó napjaiban és az új év hajnalán, amikor tanítóm, Láma Ole Nydahl évvégi-újévi tanításain voltam. Nem egyedül, hanem mintegy 4000 másik emberrel együtt, akik a világ több, mint 30 országából jöttek el erre az eseményre Pozsonyba, miközben tanítványok ezrei a világ 700 gyakorló központjában streamingen is követték a tanításokat.

Olyan valamit mutat meg Láma Ole a tanítványainak, ami mindnyájunkban jelen van, mégis a hétköznapi életben a hétköznapi látásmódunkkal kevéssé vagy egyáltalán nem tapasztalható: megmutatja a tudatunk félelem nélküli örömállapotát, amelynek a tiszta átélése bátorságot, erőt, szerető és aktív együttérzést tesz lehetővé számunkra.

Így a tanítóm erőterében feltöltődve kezdhetem az új évet és viszem tovább – bízom benne, hogy minden konzultáción és önismereti vagy thai masszázs tanfolyami alkalommal – ezt a belső gazdagságot. Azt kívánom magamnak és neked is, hogy minél több olyan pillanatot élhessünk meg, amikor elfelejtünk reménykedni valamiben vagy félni valamitől. Mert ha mentesek vagyunk reménytől és félelemtől – ahogy az vagyok a Lámám erőterében – akkor minden erőlködés nélkül, egyszerűen csak szabadságot tapasztalunk. És ebben az állapotban, ezzel a látásmóddal vagyunk képesek felülmúlni önmagunkat, tisztán látni a dolgainkat, jól vinni az életünket.

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva