Korszakváltáshoz javasolt

Működtek már tavaly decemberben is azok az energiák, amelyek az egész 2020-as évet meghatározták. Lám, ez a gondolat is abból született, bár a jövőt, ami most már a közelmúlt, nem láthattam előre. Ezt írtam egy évvel ezelőtt: “Ha nem vagyunk hálásak azért, amink van, hogyan gondolhatjuk, hogy boldoggabbak leszünk többtől?”

Bárcsak mindannyian látnánk és éreznénk mindazt, ami a hála melegségével töltheti el a szívünket! Bárcsak észrevennénk azt a sok jót, amivel rendelkezünk! Kezdve azzal, hogy élünk, hogy van egy működő testünk, tudunk érezni, gondolkodni, cselekedni.

A képen a következők lehetnek: fa, növény, égbolt, túra/szabadtéri, természet és víz
Ha nem vagyunk hálásak azért, amink van, hogyan gondolhatjuk, hogy boldoggabbak leszünk többtől?

Ma, amikor a Nap belép a Bak jegyébe (Merkúrral együtállásban) és ezzel itt a Földön újra hosszabbodni kezdenek a nappalok (téli napoforduló van ma), ma amikor délután fokra-percre-másodpercre pontossá válik a Jupiter és Szaturnusz együttállása a Vízöntő 0 fokán, és ezzel kezdetét veszi nemcsak a fény születése, de egy újabb 20 éves és újabb 200 éves ciklus, ma nagyon-nagyon fontos, hogy elcsendesedve magunkba nézzük és megtaláljuk belül azt a rengeteg örömforrást és hálaforrást, amivel rendelkezünk.

Nem kérdés, hogy új idők jönnek. És ami új, az könnyen kelt félelmet, szorongást. Az égen kvadrátban (90 fokos fényszögben) álló Plútó-Mars mutatja, hogy irracionális félelmeink, láthatatlan, sötét energiáink gátolják a cselekvést, az elindulást. Így az akarati energiánk, az aktivitásra serkentő erőink ezekkel a tudattalan szorongásokkal átitatva fognak megnyilvánulni. Mindenki tapasztalta már, hogy mihez vezet, amikor félelemmel átitatva éljük az életet és végezzük a dolgainkat. Az új kezdet és ez a félelmekkel szennyezett cselekvőerő egyaránt megnehezíthetik a megéléseinket.

De ez nem egyformán érvényes mindenkire! Miért? Egyrészt azért, mert (mint azt a születési horoszkóp megmutatja) nem egyformán vagyunk erre ráhangolva. Másrészt, és ez a fontosabb: rajtunk múlik!

Rajtunk múlik, hogy engedünk-e a sötét, kavargó, pusztító, ijesztő belső energiáinknak és figyelmünkkel tovább dagasztjuk-e őket. Vagy egyszerűen tudomásul vesszük, látjuk és elfogadjuk, hogy ilyen is van bennünk – mert mindenkiben van – és a figyelmünket annak adjuk, ami a fény születésével áll kapcsolatban: a szeretet, az öröm, a hála érzésének.

Abban bízom, hogy egyre többen fordítjuk értő és tudatos figyelmünket e tápláló és gazdagító érzések felé. Mi kell ehhez? Vissza kell hívnunk a múltban és a jövőben csapongó gondolatainkat. A “Mi lett volna, ha” és a “Mi lenne, ha” elképzeléseinket, légvárainkat elengedve a jelenben vegyük észre azt, ami van. Belül és kívül.

Megszülettünk, élünk, van testünk, ami működik. Vannak képességeink és legalább annyi anyagi javunk mindig van, amiből meg tudunk élni (ha nem így volna, nem élnénk). Vannak rokonaink, szomszédaink, van családunk, vannak kedvteléseink. Esetleg van gyerekünk. Minden nap felébredtünk eddig egy új napra, és minden ilyen új napon van lehetőségünk felismerni, hogy mennyi mindenünk van. Vannak kapcsolataink és vannak veszteségeink. Ezekből van lehetőségünk tanulni. Nélkülük mire mennénk? Észre sem vennénk, hogy mennyi mindenünk van. Van látásmódunk, erkölcsünk, nézetünk, esetleg van sok tanulmány mögöttünk és előttünk. Van célunk – akkor is, amikor nem látjuk. Ha nem volna életünknek célja, nem élnénk. Vannak barátaink, támogatóink, vannak, akikkel együtt tudunk működni. És van lehetőségünk, hogy minderre ránézve, ezeket felfedezve, ezeken elmélkedve, elöntsön bennünket a hála érzése, és a ‘minden egy’ bizonossága.

Próbáljuk meg mindannyian bejárni meditatív csendben ezt a felvázolt gazdagság-térképet!

Ha így teszünk, felfedezzük azt a bőséget, ami mindig is a miénk volt, és a magunk módján hozzájárulunk ahhoz, hogy a most induló nagy, új ciklus ne csak új legyen, hanem jobb világot is hozzon mindannyiunknak.

Minden lény javára!
Minden lény javára!

Tájékoztató információk:

Csatlakozhatsz a Tudathang: életre hangoló FB-csoporthoz, amelyben heti élő videós bejelentkezés során az aktuális bolygómozgások, gondolatok, időszerűségek kapnak helyet. Röviden és bármikor visszanézhető módon: https://www.facebook.com/groups/tudathang.

Egyéni konzultációra várlak, ha valamilyen kérdésed, problémád, elakadásod van. Helyzettel, másokkal, önmagaddal kapcsolatban. Online vagy személyes jelenléttel. Ha most kell a megoldás, a tisztánlátás, hogy mit mond az idők szava.

Asztrológiai alapú önismeretben mélyedj el te magad is – meggyőződésem szerint az egyetlen pontos és teljes tükör – a születési időpont ismeretében. Most kell energiát fektetned a valós önismeretedbe, amikor van rá kapacitásod, mert nem vagy slamasztikában. Elérhető online és személyes, egyéni és csoportos formában.

Thai masszázs rajongó vagy? Gyakorlója akarsz lenni? Ha a tényleges jártasság elérése motivál, keress meg.

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.