Éves előrejelzés (szolár)

Rendszerint, ahogy egyik naptári évből a másikba lépünk, megsokasodnak azok a kérdések, amelyek arra vonatkoznak, mit is tartogathat a következő év.

Ilyen helyzetben először tisztázni érdemes, hogy miről is beszélünk: melyik év? Mert az asztrológiában egy-egy időpillanatnak a Földről a Naprendszerünkre vetett pillantásunk által kapott képének kimerevített, sematikus rajzából vonunk le következtetéseket, amelyek, ha az időpillanat megfelelően volt kiválasztva, akkor valamennyi ideig érvényesek lesznek. Bonyolultan hangzik? Íme egyszerűbben: kiválasztunk egy kezdetet, és megnézzük, hogy MOST hogyan állnak az égitestek a Föld azon pontjához viszonyítva, ahol éppen tartózkodunk. Így rajzolunk születési képletet, segédképletet, kérdő képletet, mindent. A kulcskérdés az, hogy mi az a MOST, ami valamennyi ideig érvényes képletet ad?

Maradjunk most az előrejelzésnél. Ha valaki éves előrejelzést kér egy asztrológustól, jó ha tudja, hogy annak semmi köze a naptári évhez, sem más, emberek konszenzusával kijelölt évkezdethez. A személyes éves előrejelzés alapja a személyes, pontos születési horoszkóp. Abból derül ki ugyanis a Napnak a helyzete: jegy, fok, percre pontosan. Ha ezt tudjuk, akkor megnézzük, hogy abban a személyes évben, amelyre kíváncsiak vagyunk, mikor kerül a Nap ugyanarra a pontra, és hozzá képest ugyanabban az időpillanatban hogyan helyezkedik el a többi égitest. Ez a születésnap környékén van, plusz/mínusz 1 nap.

Megvan tehát az, amiből dolgozni lehet, és innentől az asztrológus tudásán, tapasztalatán és képességein múlik, hogy mit fejt meg belőle.

Kis betekintés a munkámba: az asztrológiai konzultáció nálam mindig személyes, élő, legalább Skype-on keresztül találkoznunk kell e célból. Erre szükség van azért, hogy kérdezni tudj, és kérdezhetsz is bármit – legfeljebb lehet olyan kérdés, amelyre asztrológiai módszerekkel nem tudok válaszolni. A látásmódom szélesítése végett tanultam még biologikát, Recall Healing-et, a testtel kapcsolatos különböző rendszereket, a tudat megismerésére vonatkozó meditációs módszereket, tehát tudásom legjavát adom, csak ehhez személyes jelenlét szükségeltetik.

Ugyanakkor vallom, hogy előre a jövőt megmondani nem lehet. Meg lehet teremteni azt. Tendenciákat, támogató vagy hátráltató energiákat, érdeklődési fókuszokat, nehezebb vagy könnyebb periódusokat látni lehet egy személyes éves képletből (szolár horoszkópból). Konkrét kérdés esetén esetleg pontosabb válaszok is körvonalazódhatnak, de ezek is mind csak lehetőségek: a valóság a jövőben nincs, csak a mostban, tehát minden pillanatban éppen megteremtjük a jövőt, rajtunk is múlik, nemcsak az égi állásokon.

Évekre előre nem érdemes vizsgálódni. Miért? Mert mondjuk a három év múlva esedékes energiaminőségek konkrét megvalósulásának előfeltétele a két évvel későbbi élet alakulása/alakítása. Tehát sok a “ha”, a feltételezés. Általában 1-2 évet nézek előre, annál távolabbra csak akkor tekintek, ha annak az 1-2 évnek a minősége erre késztet.

És akkor miért lehet mégis hasznos elkészíttetni egy szolár horoszkópot? Ékes anyanyelvünk egyik, kissé vulgáris szólása pontosan kifejezi: mert “széllel szemben pisilni lehet, csak nem érdemes”. Vagy keletiesebben szólva: hogy megismerjük és követhessük a Tao áramlását. Magyarán: feltérképezhető, hogy melyik életterületeken milyen minőségű energiák várhatóak, hol kell többet beletenni, hogy elérjük célunkat, hol van az, ahol pici erőfeszítéssel is sikereket érhetünk el, vagy meglátni, hogy hova nem érdemes energiát pazarolnunk. Vagy mondjuk, ha konkrét terveink, elképzeléseink vannak, akkor hogyan érdemes a megvalósításukba fogni.

Így boldog új évet kívánni a születésnapon a leghelytállóbb. 🙂

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva