Búcsú Umberto Ecótól

” – Mondd el nekem, amire csak emlékszel. Én a kezem ügyébe kerülő ténytörmelékekből, eseményfoszlányokból formálok a gondviselés tervébe illeszkedő históriát. Jótett helyébe jót várj: te megmentetted az életemet, és így visszaadtad a maradék kevéske jövőmet; hát én meg az elveszett múltadat adom neked vissza.
– Lehet, hogy értelmetlen az én históriám…
– Nincsenek értelmetlen históriák. Én pedig olyan ember vagyok, aki ott is rálel az értelemre, ahol más semmit sem lát. Akkor pedig az élők könyve lesz a história, trombitazengés, melyre századok óta porló holtak kelnek ki sírjaikból…”
(Umberto Eco: Baudolino)

Umberto Eco A kép forrása: www.umbertoeco.com

Umberto Eco
A kép forrása: www.umbertoeco.com

Egyetemi éveim alatt és utána is még jó sokáig, összesen 12 évig, Umberto Eco munkássága és a hozzá kapcsolódó nyelvfilozófiai, szemiotikai értekezések töltötték ki a mindennapjaimat. Az ő művei jelentették a kaput az emberi elme működésének megismeréséhez. Faltam az írásait, ha tehettem fordítottam, élvezettel és nagy érdeklődéssel olvastam minden sorát. Elmondhatatlanul sok értékes dologra irányította a figyelmemet, pedig személyesen egyetlen egyszer találkoztunk: a 2007-es Budapesti Könyvfesztiválon, ahol mint egyik könyvének (Művészet és szépség a középkori esztétikában) fordítója jelen lehettem szűkebb körű találkozáson is.

A mai napig szerves része az életemnek, amit tőle lehetett a legjobban megtanulnom: a szemiotika, a jelek titokzatos világa, a történetmesélés értéke, szerepe, fontossága, a józan vagy épp túlzó értelmezés lehetőségei, mibenléte. Mindez immár asztro-logikus és bio-logikus megközelítéssel, és örökre a tőle, az Ecótól kapott kezdeti, nagyszerű inspirációval, amiért mindig hálás leszek.

Nyugodjon békében Umberto Eco!

Kedvenc Eco-soraimmal újabb könyveket lehetne megtölteni, ezért inkább arra buzdítalak, hogy ha eddig nem tetted, akkor most vedd a kezedbe valamelyik könyvét (habitusodtól és igényeidtől függően regényét, tudományos írását vagy publicisztikáját) és merülj el benne. A következő sorokat azonban nem hagyhatom ki innen:

“Tanulság: vannak rögeszmék, a rögeszmék sohasem egyéniek, a könyvek egymással beszélgetnek, és az igazi nyomozásnak azt kell bebizonyítania, hogy a tettesek mi vagyunk.”
(Umberto Eco: Széljegyzetek A rózsa nevéhez)

 

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva