Amikor valami a végéhez közeledik, akkor a befelé is figyelő ember elcsendesedik.
Ahogy a természet is csendesebb, nyugodtabb, lassúbb az őszi napéjegyenlőség után, úgy nekünk, embereknek is – a természet részeként – arra van belülről jövő késztetésünk, hogy hasonlóképpen tegyünk.
Ezt segíti az egyre kevesebb világos órák száma, a hideg (amely bekerget a zajos és nyüzsgő utcákról), az egyre kopárabb, díszeiben szegényesebb természeti környezet (a lombtalan fák, bokrok, a kevesebb és hallgatagabb madár).
Persze épített környezetben, mesterséges fényekben, és főleg a lélek mesterséges, álságos, fölösleges és zajos etetése közepette nehezebben veszi észre ezt az, aki kifelé él inkább.
De attól még a természet teszi a dolgát: télen meghal egy kicsit, hogy tavasszal újra megszülethessen.
A januári évkezdet nem kapcsolódik ugyan asztrológiailag kiemelt eseményhez (mint az azt megelőző karácsony, amely a téli, december 22-i napfordulóhoz igazodik), mégis a világ nagy része számára ez is egy kezdet. És mivel sok millió ember számára kezdődik ekkor egy új korszak – még ha csak naptárilag is -, ez az új, ez az indulás egy valósnak megélt kiemelkedő pontja az általunk tapasztalt időfolyamnak.
Vegyük hát észre, hogy erre az időpillanatra is érvényesek azok a törvényszerűségek, amelyek minden kezdetre igazak. Hogy melyek ezek?
1. Minden új kezdettel meghal valami régi. Nem a semmiből születik a valami. A réginek el kell múlnia, át kell alakulnia ahhoz, hogy valami újat üdvözölhessünk. Ilyenformán minden kezdet egyben a vég, minden lehetőség egyben veszteség is.
2. Az elmúló régitől el kell búcsúznunk, ha valamitől megválunk, azt el kell gyászolnunk ahhoz, hogy nyitottak lehessünk az újra. Csakis e búcsúzás, ha szükséges, akkor e gyászmunka elvégzése után tudunk újat kezdeni. Egyszerre gyászolni és újat kezdeni: nem megy, vagy ha erőltetjük, akkor erősen vegyes eredményt érünk el, aminek következtében többnyire meghal, elvész az a valami, amit a gyászmunka alatt kezdtünk el. Adjunk magunknak időt és lehetőséget, hogy elbúcsúzhassunk a régitől.
3. Az új kezdet csak akkor tud lehetőség lenni a számunkra, ha van célunk, vannak terveink. Máskülönben mázsás súlyként, félelmetes, ijesztő veszélyként érzékeljük az ismeretlen újat. A kezdet lehetősége önmagában nem lelkesítő, de ha megtöltjük tartalommal, akkor azzá válik.
+ 1 Csak akkor vagyunk képesek egy időpillanatot kezdetnek megélni, ha fontosabb az, ami még előttünk van annál, ami már mögénk került. Vagyis, ha vonzóbb számunkra a jövő, mint a múlt. Mert ha a múlt a hangsúlyosabb, akkor esetleg észre sem vesszük, hogy elszalasztottunk egy kezdetet.
Manapság zajosan szokás búcsúzni az óévtől és még zajosabban szokás köszönteni az újat. Petárdák durrannak, pezsgősüvegek dugói pukkannak, koncertek és bulik szórakoztatnak, tűzijáték kápráztatja a kifelé tekintőt. Pedig a vég és a kezdet is belül van – vagy nincs ott, és csak színjáték, zajos bohóckodás minden.
Azt kívánom neked, kedves olvasóm, az óév utolsó és az újév első óráira, mint ahogy lehetőleg az év minden pillanatára, hogy legyél jelen magadban! Legyél együtt önmagaddal, legyél kíváncsi erre az izgalmas emberre, aki te vagy, legyél tele jó érzésekkel önmagad felé, hiszen ez a minimális alapja annak, hogy mások felé is érdeklődő és együttérző legyél.
Kívánom továbbá, hogy azokkal az embertársaiddal lehess most, és az előttünk álló év során, akikkel egymásnak kölcsönösen gazdagabbá, jobbá, fényesebbé tehetitek egymás életét.
Kívánom neked, hogy mindig meglegyen az a képességed és lehetőséged, hogy boldogságot tapasztalj, legyen boldog az új éved!
Követem
