Mindannyian követünk el olyan dolgokat, amelyek később tévedésnek, hibának bizonyulnak. Nem úgy kellett volna szólnom, nem azt kellett volna tennem, másképp kellett volna döntenem: mondhatjuk magunknak. Segítség a múltból mindez, csak fel kell ismernünk.
Az is előfordul, hogy észre sem vesszük, hogy hibáztunk. Hogy bántottunk, átgázoltunk, nemtörődők voltunk, érzéketlenek, vagy tényleges fizikai tetteink révén ártottunk.
Akár önigazolásokat is kereshetünk, és így egyre jobban letérünk a helyes utunkról, és egyre gazosabb, sűrűbb, sárosabb úttalan utakon bolyongunk, ahogy az éveink telnek.
Ha mi nem is vagyunk rá tudatosak, a szívünk előtt nem titok az, amikor méltatlanul bánunk magunkkal vagy másokkal, amikor kisebb-nagyobb helytelenségeket teszünk, mondunk vagy gondolunk. Legbelsőbb lényünk ismeri és áhítja a valót.
Nagyon nem mindegy, hogy mihez kezdünk aztán a hibázásainkkal, tévedéseinkkel, helytelen tetteinkkel. Építhetünk belőlük nyaktörő utat az érzelmi pokolba, amikor egyre jobban beleforgatjuk magunkat az önámításba és kivetítésekbe.
Vagy szembe nézhetünk velük bűntudat nélkül, ám a jobbítás szándékával, és akkor tanulni tudunk belőlük. Így életünkben útjelzők lesznek, vezetők, amelyek figyelmeztetnek arra, ha letérnénk az igaz útról. A tévedésink így segítségünkké válnak, a múltból a jövőbe támogató módon mutatnak.
Kapcsolódó szolgáltatások:
Asztrokotta: önismereti-asztrológiai képzés és kaland
Követem
